A lenyűgöző fotók a tervezéssel kezdődnek

Kevesen gondolnak bele, hogy az esküvői menetrend alapjaiban határozza meg a fotós munkáját és nem utolsó sorban az átadott képek minőségét. Éppen ezért szeretnék pár gyakorlati tanácsot adni Nektek, amik segítségével megkönnyíthetitek a fotós munkáját, és sokat tehettek annak érdekében, hogy az elkészült képek is méltó módon mutassák be éltetetek egyik fontos napját.


Jegyes fotózás

Ennek a témának egy teljesen külön blog bejegyzést szenteltem Jegyesfotózás Kisokos címmel. Ha nem gondolkoztok jegyes fotózásban akkor azért, ha pedig tervezitek akkor azért érdemes elolvasni. Rövid, tömör és hasznos tanácsokat ad.


Előkészületek fotózása

Egyre gyakoribb, hogy az esküvő napján, már az előkészületek során is igényt tartanak a párok a fotósok munkájára. Bevallom, én is szeretem mikor már itt be tudok csatlakozni a folyamatokba, mert ebben a pár órában valóban izgalmas és érzelmes képek tudnak születni. Lássuk hát mit tudtok tenni annak érdekében, hogy ez valóban így legyen.

Válasszatok ki egy tágas, félre eső szobát, ahol kényelmesen tudtok készülődni. Ezt a helyiséget más NE használja! Ha ugyan ezen a helyszínen (pl szülői ház) fogadjátok a távolabbról érkező vendégeket is, akkor nekik egy külön helyet jelöljetek ki, ahol lehetőségük van átöltözni, felfrissülni. Ez lehet egy kisebb méretű szoba is. Ezen a napon a Ti kényelmetek élvez prioritást.

Fotózás szempontjából érdemes minden felesleges dolgot előre elpakolni. Adott esetben akár bútorokat is áttenni másik helyiségbe. A felesleges székek, fotelek, asztalok amik csak útban lennének a készülődés napján kerüljenek el máshová. Természetesen ha kellően tágas a szoba, akkor nem kell belőle egy üres báltermet varázsolni. A legfontosabb, hogy a menyasszony az öltözés alatt kényelmesen körbejárható legyen, mind a segítőinek, mind pedig a fotósnak.

Az előkészületek során a fotósok többnyire közeli, főként a részleteket bemutató fotókat szoktak készíteni. Nagyobb totál képek csak a munkafolyamatok végén születnek, hisz kevés menyasszony kíváncsi az "előtte-utána" képekre. Ilyenkor érdemes egy mini képsorozattal megörökíteni, ahogy az elkészült menyasszony teljes pompájában tündököl. Ha szeretnétek pár bohém, vicces csoportképet a koszorús lányokkal, akkor ez tökéletes alkalom. A time line-ba viszont ezt ne felejtsétek el előre betervezni!

A vőlegény készülődéséhez általában már csak szűkebb helyek maradnak. Ezzel nincs is gond. A férfiaknak amúgy is könnyebb dolguk van az öltözés során. A felesleges dolgok elapkolása azonban itt is érvényes.


Kreatív fotózás

Az esküvői menetrend kialakítása című bejegyzésemben már felvázoltam egy átlagos esküvő ütemtervét, amikor a kreatív fotózás is azonos napon van az esküvővel. Sajnos ez nagyon gyakori választás, pedig a fotózás szempontjából a lehető legrosszabb döntés. Délben rendkívül magasan van a nap. Erős fénye kontúros árnyékot vet az arcra, és a környező tárgyakra, ami a legtöbb esküvői képen előnytelenül fest. A nap folyamán ekkor van a legnagyobb meleg is, ezért a párok is erősen próbára vannak téve. Nem beszélve arról, hogy ha reggeltől kezdve csúszás van, akkor a kreatív fotózás idejéből kell lecsípni, hogy helyre álljon az ütemterv. Szinte minden évben előfordul egy- egy eset, hogy a 2 órásra tervezett kreatív fotózás fél órára szűkül. Mondanom sem kell, hogy ilyen körülmények között komoly kihívás lelazítani a párokat, hogy könnyed és elegáns képek készüljenek. Ti ne essetek ebbe a csapdába!


A felsoroltak miatt érdemes fontolóra venni, hogy a kreatív fotózást egy külön napra tegyétek. További előnye, hogy az esküvő napján 2-2,5 órával később kell csak elkezdenetek a készülődést. A fotózásra szentelt külön napon már nem kell rohanni. Mindenre jut idő, és ami a legfontosabb, hogy valóban egymásra tudtok koncentrálni. Egy szombati esküvő esetén a hétfői nap a leggyakoribb választás. Ez a legtöbb ruhaszalonnál még külön felár nélkül is bele szokott férni a bérleti díjba. Saját ruha esetén pedig akár későbbi időpont is kitűzhető. A fotózásra a legalkalmasabb időpontot mindig a választott helyszín határozza meg, de nagy általánosságban késő délután, a naplemente előtti 2-3 órával érdemes tervezni.


Szertartások fotózása

A gyűrű húzás, az első csók, a házassági dokumentum aláírása.. mind mind különleges pillanat. Élvezzétek ki! A fotós és videós is hálás lesz érte, ha nem egy szempillantás alatt akartok túlesni ezeken. :)

Szerencsére egyre ritkábban, de néha még mindig előfordul, hogy fontos pillanatoknál, például bevonulás során valaki beugrik egy mobillal a fotós és a menyasszony/vőlegény közé, ezzel lehetetlenné téve az esemény megörökítését. A figyelmetlen vendégeteknek persze lesz egy homályos, használhatatlan fotója a mobilján... de Ti ettől koránt sem lesztek boldogok. Ezért érdemes a ceremónia mesteren, vőfélyen keresztül jelezni a násznépnek, hogy az esküvő minden fontos mozzanatát profi fotós örökíti meg. Nekik mindössze egyetlen feladatuk lesz aznap, mégpedig hogy osztozzanak a Ti örömötökben és jól érezzék magukat.


Csoport képek, családi fotók

A közös nagy csoportkép külön előkészületet nem igényel, a családtagokkal, rokonokkal, barátokkal készült külön képeknél viszont más a helyzet. Egy átlagos 80-100 fő körüli létszámnál már érdemes listát írnia a párnak, hogy milyen sorrendben és kikkel szeretne közös képet. Így biztosan elkészül minden olyan fotó, amit a pár szeretne, és a fotózás is gördülékenyen fog zajlani. Ezek után természetesen még lehetőség van külön képek készítésére is, a helyben felmerült igények szerint.


Vacsora és lagzi

Az ültetési rend kialakításánál fontos figyelembe venni, hogy a fotósnak folyamatos rálátása legyen a főasztalnál ülő párra. Sem oszlop, sem pedig egyéb tárgy ne akadályozza a rálátást. Ez természetesen történhet egy teljesen külön szolgáltatói asztalnál, vagy a távolabb ülő vendégek között is.


Végszó! Ha mindezt végig olvastátok, az azt jelenti, hogy számotokra valóban fontos, hogy a gondos munkával megtervezett esküvőtökről olyan felvételek készüljenek, amik a fotókönyvet lapozgatva hosszú évek távlatából is felidézik a nap hangulatát és élményeit. Magam és fotós kollégáim nevében is köszönöm, ha a fent leírtakból megpróbáltok minél több tanácsot átemelni a saját házasságkötésetek napjára.